Amint a hanghullámok elérik a dobhártyát (más néven dobhártyát), rezgésbe hozzák azt. De ezek a rezgések még túl gyengék ahhoz, hogy hasznosak legyenek a belső fül számára. Itt jön képbe a középfül. Ez egy kicsi, levegővel töltött kamra, amelyet úgy terveztek, hogy hihetetlen hatékonysággal növelje a hangerőt.
Az emberi test három legkisebb csontja:
- Kalapács (kalapács) - közvetlenül a dobhártyához rögzítve
- Üllőcsont (üllő) - a kalapácsot a kengyelhez köti
- Stapes (kengyel) - rezgéseket továbbít a belső fülbe
Ezeket a csontokat együttesen ossikulaként ismerjük, és úgy működnek, mint egy mechanikus erősítő. A dobhártyáról érkező viszonylag alacsony energiájú rezgéseket veszik fel, és erősebb nyomáshullámokká alakítva felerősítik azokat. Ez azért fontos, mert a fül következő szakasza, a belső fül, meglepő módon folyadékkal, nem pedig levegővel van tele, és a hangenergia egészen másképp terjed a folyadékban.
A hallócsontkák által biztosított lökés több mint 20-szorosára növeli a hangnyomást, mielőtt az elérné a csiga ovális ablakát, ami a hallásunk alapvető működésének fontos része. E mechanizmus nélkül a levegőből folyadékba való átmenet során a hangenergia közel 99%-át elveszítenénk.
A túl hangos hangok, például koncerteken vagy gyors, váratlan hangok, például egy becsukódó ajtó okozta károsodás megelőzése érdekében ez az apró izom, az úgynevezett stapedius, megfeszülhet és csökkentheti a kengyel mozgását. Ez a reflex, az úgynevezett akusztikus reflex, segít megvédeni a belső fület a hirtelen hangerő-emelkedésektől.
Tehát, bár csak egy kicsit nagyobbak, mint a rizsszemek, ezek a csontok létfontosságúak. Ha megsérülnek vagy megmerevednek (mint például az otosclerosis esetén), a tiszta hallás, különösen az alacsonyabb frekvenciák esetében, károsodhat.